Miért pont IBCC és a Balaton?

Írta: Kucsma Istvan Kategória: STARBAITS HÍREK Létrehozva: Hozzászólás: 0 Megnézve: 2095

Igaz, hogy évente nagyon sok versenyen veszünk részt, és ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy miért választottuk az IBCC-t. Ez a legnagyobb pontyfogó verseny Európában, és már a részvétel is egy nagy kihívás. A Balaton tökéletesen ellenőrzi készségét, eltökéltségét és erős akaratát. A világ, több, mint 200 csapata versenyében az ösztön arra kényszeríti Önt, hogy még akkor is gondolkodjon, amikor mások alszanak.

 

Hogyan készültetek erre a versenyre?

 

Talán hihetetlennek fog hangzani, de aki ismer minket, csak mosolyog. Felkészülés a versenyre induló napon történt. Még az egy heti élelmiszert is akkor vásároltuk, amikor más csapatok már építették táborukat a tó partján. Fokozatosan, ezen a napon szembesültünk a ténnyel, az elfelejtett dolgokról. Néhány kisebb gondot megoldottunk azonnal helyszínen. Nagyon sokat segítettek a tökéletesen felszerelt belga szomszédaink, akik valóban mindent megtettek és hajlandók voltak segíteni nekünk.

 

 

Egy ilyen versenyen a jó hely sorsolása a siker alapja. Mennyire voltatok elégedettek a kisorsolt hellyel?

 

A hely sorsolását megelőzően a sorrend sorsolása vette kezdetét, amelyben 201-es számot húztuk. Ez nem volt túl biztató. Kis érdekesség képpen, az éjjelre foglalt szállodai szobánk száma is 201-es volt. Idegfeszítő órák után végre sorra kerültünk és 86-os helyet húztuk.A sorsolás idején nem is tudtuk, hogy jó vagy rossz-e. Alapvetően ezt soha nem is kérdezzük, így nem voltak információink a helyekről. A Balaton valóban hatalmas vízterület, amely több tucatnyi tökéletes helyszínt kínál a kiváló eredmény eléréséhez.

 

Ennek bizonyítéka, és ténye, hogy 50 csapatnak sikerült több, mint 400 kg halat fogni.

 

 

Tavaly megnyertétek a Stars 2 Hell-t a Mušovi-tavakon zajlott versenyt Csehországban, ami szintén európai formátum. Szükséges volt változtatni a taktikán a Balatoni versenyhez képest?

 

Igen, ez két teljesen különböző verseny, különösen a pontozási rendszer tekintetében. A Mušovi Európai-kupát jellemzi a kifogott három legnagyobb hal és az IBCC-nél,pedig a 5 kg-nál nagyobb súlyú ponty összege.Az említett első versenynél, lehetőleg legjobban próbáltuk elrejteni a csalit a kisebb halak támadása elől. Balatoni verseny sikere, pedig az etetési taktikában rejlik, hogy a lehetőleg legtöbb halat fogjuk a szektorunkban.

 

 

 

 

A kezdetektől fogva voltak technikai problémák.Pontosan mi is volt?

 

Igen, jól tájékozott. Úgy érzem, mintha még nem tapasztaltunk volna egy versenyt se technikai problémák nélkül, és ez történt az IBCC-n is. Először is volt velünk 2 db Li 24V-os akkumulátor a Haswing motor miatt. Második nap egyszerűen megállt a motort. Úgy gondoltuk, hogy az akkumulátor elromlott, és kicseréltük a másikra.De a motor nem ment ezzel sem. 15 óra kellett ahhoz, hogy új motort szerezzünk. Meglepetésünkre az új motor se indult. Teljes kimerültség küszöbén álltunk,mivel 4 botot kellett folyamatosan kezelni.  Ezt meg kellett oldanunk motor nélkül, csak evezőkkel.

Azonban annak tudatában, hogy hosszú ideig így nem tudjuk folytatni a versenyt, a helyzet kényszerített bennünket, hogy más alternatívára gondoljunk. Végül az egyik Marshal felajánlott egy megoldást a problémánkra, hogy az egyik ismerősének van egy eladó 35 librás motor. Így lettünk boldog tulajdonosai egy 35 librás motornak, amely akkor abba a pillanatba nekünk aranyat ért. Persze nem bírta sokáig a kismotor, hisz állandóan vízen voltunk, szinte meg sem állt. De itt mutatkozott az egész Starbaits csapat ereje, és a fiúk az élelmiszer mellett további feltöltött akkumulátorokat hoztak nekünk és persze újabb és erősebb motort.

Második napon már az élen voltatok és ez így volt verseny végéig. Ennyire egyszerű volt?

 

A verseny második napján a tudatosság örömével vettük át a vezető pozíciót, de azt megtartani egyáltalán nem volt könnyű. Amikor a technikai problémákat is elhárítottuk, akkor fizikai problémák jelentkeztek. 6 nap alatt a három test, átlagosan 9 órát aludt. Nem egyszer történt meg például, hogy aki motort kezelte elaludt és a part menti nádban kötöttünk ki. Volt olyan eset is mikor egy úszóágra azt gondoltuk, hogy már a part és kiugráltunk a csónakból a vízbe teljes öltözékben, vagy kimerültségtől elfelejtettük tekerni az orsót fárasztás közben. Ez a hatalmas fáradtság sok humoros történetet hozott nekünk, amelyekről egy külön cikket alkothatnak.

 

Verseny vége felé úgy tűnt, hogy a hal eltünt előletek és a többi csapatok kezdtek feltolódni.Az utolsó éjszakán azonban újra elkezdtetek peregni, mi történt, változtattatok valamit a taktikában?

 

A verseny weboldalán közölt aktuális eredmények szerint úgy tűnt, viszont az eredmények frissítése nem mindig volt ideális, és összegünkben minden alkalommal a 80-210 kg közötti különbség volt az internethez képest. Az igazság azonban az volt, hogy az utolsó napon egy helyi magyar horgász, a bójánk közvetlen közelében kialakított magának egy etettet helyet, ahova több vödör kukoricát szórt ki. Természetesen erre a kis  hal azonnal válaszolt, és attól a pillanattól kezdve néhány óráig 3-4,5 kg pontyokkal küzdöttünk, ami egyértelmű veszteség volt számunkra. Tudtuk, hogy ez így nem mehet tovább azért az utolsó éjszaka előtt változtattunk az etetési taktikán, ami végül-is bejött és az utolsó 12 órában, sikerült alkotnunk még 100kg. Ennek a változásnak köszönhetően tudtuk fenntartani a vezető pozíciót.

 

 

A halat megtartani egy hétig az etetett helyen, nem egyszerű feladat etető anyag választásában sem. Melyik bojli volt a legsikeresebb?

 

Abszolút. Az ilyen versenynek sikere szempontjából rendkívül fontos a jó taktika és az etetőanyag választás. Olyan bojlinak kell lenni, ami esetleges hosszútávú etetés kampányok alatt, képes ott tartani a halat a választott helyen, mint például az IF1 és SK30.Probiotic Red One volt első napokban a csali, amellyel fogtuk az első halakat de kiderült, hogy a IF1 azért több halat hozott, így mentünk tovább kizárólag ezzel a bojlival. Az IF1-ről tudtuk, hogy úgynevezett "hosszú golyók", amelyek a halat az etetett helyen ott tartják, később is visszatérnek és rendszeresen táplálkoznak. A szisztematikus etetés kisebb adagokba volt az, ami bevált.

 

 

Mire gondoltatok, mikor elhangzott a csapat neve, és Ti lettetek e csodálatos verseny győztesei?

 

Valójában nagy öröm volt. A fáradtság hirtelen eltűnt és amikor felléptünk a színpadra és megszólalt a Szlovák himnusz valódi eufóriába estünk.

 

 

Mit jelent ez az egyedülálló verseny megnyerése és hol helyezitek el a sikeretek gyűjteményébe?

 

Sok győzelmen vagyunk túl és kitűnő elhelyezésen különböző versenyeken, de az egyértelmű IBCC győzelme a sikerek rangsorában minden bizonnyal tetején van. Európa, több, mint 200 csapata között elérni jó elhelyezést nem hétköznapi dolog.

 

Ha valaki úgy dönt, hogy a balatoni IBCC-n indul, milyen alapvető tanácsokat adnál neki?

 

Menjen tökéletesen felkészülve, technikailag, anyagilag, fizikailag és jó csapattal. Itt sok hal van kifogva és minden habozás veszteség, ami végső soron jó helyre tehet. Tapasztalataink egyértelműen szólnak,hogy mindenből 2-szer annyi kell.Ez az elhatározásra, és az erős akaratra is vonatkozik és akkor a jutalom olyan, amit szavakkal nehéz leírni.

 

Luboš Žabčík, Richard Ježík, Miro Laurinc

 

Starbaits Team

 

Hozzászólások

Írja meg véleményét